Ünnepélyes megnyitó

Hosszas gondolkodás után úgy határoztam, hogy - sokak nyomdokaiba lépve - könyves blogot indítok. Korábban is próbálkoztam már ilyesmivel, de valami különös okból fogva ezen kísérleteim folyvást kudarcba fulladtak, így most minden erőmmel azon vagyok, hogy ezúttal másképp legyen. The Book Of Souls névre keresztelt blogom fő témája értelemszerűen az olvasás, a könyvek szeretete lesz, tehát főként könyvkritikákat és -ajánlókat, illetve egyéb, könyvekkel kapcsolatos bejegyzéseket (kihívások, tagek, nyáladzások, satöbbi) találhattok majd a blogon, emellett ritkábban olvashattok nálam zenéről, sorozatokról, filmekről, esetenként pedig programajánlókat is fellelhettek majd az oldalon.
Fontosnak tartom már a legelején leszögezni, hogy a posztokat inkább élvezetből, hobbiból írom, mintsem kötelességből, ezért előfordulhat, hogy a bejegyzések rendszertelenül érkeznek - mindez a szabadidőm mennyiségétől függ, ami most, a nyári szünet kezdetével igencsak megszaporodott, így néhány hónapig igyekszem minél gyakrabban nyomot hagyni a blogon.
Szerény személyemmel kapcsolatban első körben mindössze annyit osztanék meg veletek, hogy tizenhárom éves vagyok, lány, és három dolog van, ami nélkül nem tudnék létezni: a zene, az írás és a könyvek. Ha valami csoda folytán többre volnátok kíváncsiak, itt minden létfontosságú információt megtalálhattok rólam.
Terveim szerint hamarosan érkezik az első "valódi" bejegyzés, amely valószínűleg egy könyvkritika lesz, de az is lehet, hogy villámcsapásszerűen meggondolom magamat, és megleplek benneteket valami mással... Ki tudja? :) Addig is mindenesetre legyetek jók, nemsokára találkozunk!
További kellemes böngészést,
A N N A

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése